A táj szerepváltozásai Patkó Károly festészetében

Az ábrázoló festészet nem mond le a látható világ vonatkoztatási rendszeréről, azokat egy adott kor elvárásai és technikai lehetőségei szerint alkalmazza a művészi kifejezés érdekében. A táji motívumok és a festői absztrakció összhangban áll az elemek képi, strukturális szerepével, ahogy az alkotó személyiségével is. Ezek elválaszthatatlanok egy jelentős művész esetében. A tájábrázolás a festészet története során számos stiláris és tartalmi lehetőséget mutatott és mutat napjainkban is. A modern festészetben a változások a 19. század végétől felgyorsultak, amelyek a magyar festőkre is hatással voltak. A 20. századi modern magyar festészet egyik kiemelkedő alakjának, Patkó Károlynak az életművén belül is végigkísérhető ezeknek a változásoknak egy szelete, ami nagyjából tíz évet ölel át. Patkó festészetében a táj megjelenítését tartalmi szempontból három szerepkörre oszthatjuk, amelyek mind térformálásukban, mind technikájukban markáns eltéréseket mutatnak, azonban az életműben, időrendben szervesen egymásból következnek. A szerepek változásával együtt a rajzi megoldások és a képek színharmónia-rendszerei is eltérőek. Mindezeket technikai változások is kísérik, amelyek visszahatnak a stílusra és a tartalomra egyaránt. Patkó a klasszikus olajfestésről, a többéves itáliai tartózkodásának hatására a temperafestésre tér át. Ezek együttes eredménye egy oldott hangvételű, monumentális tér- és tájábrázolás lesz, amely unikálisnak tekinthető a modern magyar művészetben.