Belvízjárta területek tájkarakterformáló szerepe
Abstrak
Napjaink egyik egyre inkább kiemelkedő feladata a víz-készletek megőrzése, a vízvisszatartás megvalósítása,amelynek az Európai Unió által elfogadott természet-helyreállítási rendelet is keretet szab. Magyarországterületének mintegy harmada a folyószabályozásokatmegelőzően időszakosan vagy rendszeresen vízjárta terü-let volt. A XVIII-XIX. századi ármentesítési munkálatokeredményeként megindult egyrészt a szárazodás folya-mata, másrészt a belvízképződés jelensége, amely nap-jainkban az ország síkvidéki, művelt területének mint-egy 60%-át érinti valamilyen mértékben. A belvíz – báridőszakosan jelentkezik egy adott tájrészletben – meg-határozó ökológiai szerepe mellett kiemelkedő tájképihatással is bír. Kutatásunk fő célja a belvízjárta területekértékalapú megközelítésével azok tájkarakterformáló,valamint tájképi szerepének azonosítása és elemzése. Tér-informatikai módszerek alkalmazásával összevetettük amagyarországi országos tájkarakter-kutatás eredménye-ként született tájkarakter-típusok adatbázisát a belvíz-járta területek adatállományával, illetve külön elemeztüka két kategória összefüggéseit belvízelöntési gyakori-ságok szerint is. Az eredmények alátámasztása érdeké-ben elemeztük a belvízjárta területek és a tájképvédelmiövezet területének átfedését is. Eredményeink alapjánmegállapítható, hogy a belvízjárta területek tájkaraktertbefolyásoló, illetve tájképformáló szerepe meghatározó ésszámadatokkal alátámasztható. A belvízi elöntés növeli atáj mozaikosságát, változatosságát – különösen homogénagrártájakban –, ami hozzájárul a biodiverzitás növelésé-hez is. Az elemzések során csoportosítottuk a tájkarak-ter-típusokat a vízbefolyásoltságuk mértéke szerint, ígyelkülönítettük, hogy a vízdomináns, vízbefolyásolt vagyvízhatástól független tájkarakterű területek miként viszo-nyulnak a belvízjárta területekhez. Az eredmények aztmutatják, hogy a belvízi elöntéssel érintett területek többmint ötöde (21,36%-a) vízdomináns, illetve vízbefolyásolttájkarakter-típusba került besorolásra. Következéskép-pen a belvízi érintettség úgy is szerepet játszott a tájka-rakter-típusba sorolás során, hogy nem volt indikátor atájkarakter-típusok kijelölésénél. A belvízjárta területekjellemző tájkarakterbeli besorolása tekintetében megál-lapítható, hogy elsősorban a homogén, szántó, illetve gye-pek által meghatározott agrárdomináns tájakon jelentke-zik magasabb arányban. Mivel a belvíz elsősorban lokálisszinten, kisebb foltokban jelentkező időszakos vízkészlet,a táji szintű hatásai kevésbé hangsúlyosan jelentkeznek,azonban nem elhanyagolható ezen területek tájkép- és táj-karakterformáló szerepe regionális léptékben sem.
Topik & Kata Kunci
Penulis (4)
Dalma Erzsébet Varga
Ildikó Módosné Bugyi
Tibor Bíró
Nóra Hubayné Horváth
Akses Cepat
- Tahun Terbit
- 2025
- Sumber Database
- DOAJ
- DOI
- 10.36249/4d.76.6536
- Akses
- Open Access ✓